...mert előbb vagy utóbb, módszeres, jól eltervezett munka végeredményeként ki fognak készíteni, és az elkerülhetetlen idegösszeropanás után éjszaka belopóznak hozzátok a diliházba, és az ágyatok mellé kaparják az összes almot az alomtálból. És ez még a jobbik verzió.
Történt, hogy egy, azaz egyetlen éjszakát távol töltöttünk a macskáktól – Egerbe utaztunk színházazni, utána meg a Szalajka-völgybe pisztrángozni, utóbbira mondjuk a dögök is hajlandók lettek volna szerintem. Persze gondoskodtunk mindenről, hogy a lakás urainak semmire ne legyen gondja: extra nagy adag kaja a tálkákban egyrészt, másrészt a jól bevált macskaszitter leszervezése reggelre, hogy a traumatikus éjszaka után (amely során hiába nyávogtak teli torokból, mélységes szomorúsággal kellett tudomásul venniük, hogy ezzel kivételesen nem tudnak bennünket az őrületbe kergetni, mert azért Egerig még Naoko sem tud elvernyákolni) valaki megsimogassa azt az ostoba kis fejüket, és kicserélje friss, harmat-tiszta forrásvízre az ivóvizüket, selyemkendőbe burkolja őket, és macskadalokat énekeljen nekik. Ez volt vasárnap reggel tízkor, a macskaszitter elmondása szerint ekkor még csak a hajvasalót kellett eltávolítani az alomból sok más egyéb, jóval inkább odaillő dolog mellől, egyébként rend, béke és szeretet honolt a lakásban.
Délután fél hatkor viszont, amikor hazaértünk, már az ajtónál gyanús volt valami vészjósló hang, és valóban: ki tudja, mióta (mondjuk nyilvánvaló, hogy a szitter távozása utáni második perctől fogva, kár áltatni magunkat) ömlött a meleg (!) víz a kádba, a bojler mutatóját ilyen lent állni én, amióta itt lakunk, még nem láttam. Amíg én konstatáltam, hogy ehhez a művelethez a nyomorultak előbb a kádba rámolták a kilépő-szönyeget, egy macskajáték-kötelet, valamint az egyik törölközőnket a kád fölötti szárítóról (most nem volt letekerve egy egész tekercs vécépapír, de nem miattuk: Naokónál ugyanis mindennapos szokás lett, hogy minden áldott éjjel letekeri a teljes tekercset, úgyhogy azóta nem tudjuk a helyén tárolni a papírt), addig Lina felhívta a figyelmem a nappaliban uralkodó helyzetre.
Igen, Naoko megtette, amire rég vágyott, és Kosztya után ugrott annak kedvenc helyére. Azonban – mint ahogy arról korábban már szintén beszámoltunk –, Naoko egy rendkívül buta macska, akinek butasága mérhetetlen beszarisággal párosul. Így szinte meg sem lepődtünk, hogy visszaugrani a galériára már nem volt mersze, és azon sem, hogy megkereste a lehető legrosszabb megoldást, és felfele próbálkozott meg a távozással. Felfele pedig történetesen a macska szélességénél alig valamivel keskenyebb függönykarnis található, más nem, így hát át kellett másznia oda. Logikus, nem?
Innen aztán se előre, se hátra, mert hiába hívtuk és tologattuk seprűvel vissza a szekrény felé, a hatalmas bátorsága már nem terjedt ki arra, hogy a karnist és a bőröndöt elválasztó, szédületes, mintegy negyven centis, azaz két lépcsőfoknyi távolságot neadjisten ugorva vagy esve tegye meg.
Úgyhogy pár percnyi sikertelen noszogatás után kegyetlenül rátaszítottam a seprű puhábbik felével a szekrénytetőre – valahogy még túlélte a vérfagyasztó, akár több századmásodpercig is tartó zuhanást –, aztán már alig telt pár percbe, hogy összeszedje nem létező bátorságát, és a szekrény biztonságos, sík és stabil tetején lépjen hármat a kezemig, hogy leemelhessem. (Mindehhez székre kellett állni, a karnis kb. 3 méteres magasságban helyezkedik el.)
Amint ezt a problémát letudtuk, indulhattunk összeszedni mindazt, amit még tönkretenni igyekeztek a macskák, és itt most nem elsősrban az életünkre gondolok. Találtak jó pár befizetett számlát és csekket az egyik tiltott szekrény tetején, a galérián, amelyeket az alant látható módon, rendkívüli lelkesedéssel ítéltek zuhanás általi kínhalálra, és amint ezzel a feladattal megvoltak, a szintén a szekrény tetején elhelyezett mindkét bekeretezett fényképet, továbbá egy darab üvegvázát is földhöz vágtak. Utóbbi tervük sajnos nem sikerült tökéletesen, mert annak a fényképkeretnek, amelyik bezuhant a két méterrel lejjebb található radiátor mellé, már hónapokkal korábban sikeresen kitörték az üvegét, a kisebbet zuhant képkeret és váza egyelőre egyben maradt. De nem kételkedem, helyrehozzák még ezt a csúf hibát.
(A képen érdemes megtekinteni a különösen jól sikerült bűnjelet, a füstkivezető milliméternyi illesztésébe ragadt számlalevelet.)