Cicanapló

Mint tudjuk, sok jó macska kis helyen is elfér. Naoko és Kosztya ma is igyekezett bizonyítani a tézist:

Az már más kérdés, hogy azt a tézist, hogy ők jó macskák lennének, még senki sem bizonyította...

Kövesd a Cicanaplót a Facebookon is!                    Megosztás

Hatalmas élettani feldezést tettünk: az egérlyuk csakis a macskák kedvére létezik. Teljesen egyértelmű, hogy mivel a macskák - a világ urai, mellesleg - úgy szeretnek a legjobban játszani, hogy játékot betuszkolják a leglehetetlenebb helyekre, majd onnan kirángatják, ezért az egerek – akik köztudottan a macskák első számú játékai a világban – azért rendezkedtek be ilyen életmódra, hogy szórakoztathassák uraikat.

Aki nem hiszi, járjon utána. Van például a játékegér, amelyről esett már szó itt és a facebookon is nem egyszer. Ez a macskáink egyik igen kedvelt játéka mostanság - nem mondanám, hogy a legedvesebb, mert versenyben áll a világ legegyszerűbb madzagjával, de erről máskor essen szó. Szóval ez az egér például nyilvánvalóan arra született, hogy elrejtsék mindenütt. És ez semmi, de az egész világ úgy van kialakítva, hogy el lehessen benne rejteni az egereket! Például megfigyeltétek-e már, hogy milyen tökéletes a cica-tányér kialakítása: külön egérlyuk van rajta:

És a macska ezt az egérlyukat mi másra használná, mint arra, hogy jó mélyen belelökdösse az egeret. Aztán addig ügyeskedjen-ügyetlenkedjen az előhalászásával, amíg az összes víz ki nem ömlik a tálkából.

Aztán ott van a másik lekdvesebb egér-rejtőhely, a fotel. A fotelben az a jó, hogy nehéz, szóval külön kihívást jelent a gazdák számára, hogy kihalásszák alóla az egeret, nem úgy, mint a tálkánál, amit egy ember könnyen felemel. Itt viszont mindenki megdolgozik azért,  hogy a macska boldog legyen.

Meg aztán a fotel kiterjedése nagy is. Így történhet meg, hogy a macskának sikerül annyra mélyen bepofoznia az egeret a fotel alá, hogy már nem éri el. Ilyenkor aztán lesben áll, hátha a fránya egér megmozdul, és kijön, hogy ő újra lecsaphasson rá:

Hát, önjáró játékegeret még nem láttunk, ezért ekkor lép életbe az erőművész gazda, aki elérángatja a kisegeret imádott macskái számára. Vagy pedig az állat ráun a várakozásra, távozik, és később nagyon örül, amikor az egér ismét előkerül.

Míg ezeket a sorokat írtam, Naoko öt perc alatt eltüntette az egeret a fotel alatt. Újabb öt percet strázsált, hátha előkerül, majd mostanra lemondóan távozott. Ha előrángatnám az egeret, és újra zörögni kezdene, biztos megint itt állna. Csak éppen nem kérdés, hogy ki unja meg előbb ezt a játékot...

Kövesd a Cicanaplót a Facebookon is!                    Megosztás

Hihetetlen, de igaz: ez a kis tökmag máris egy éves lett. Lássuk, mi is történt vele ebben az egy évben...

Oké, például megnőtt. De mivel Naoko egyedfejlődéséről nemrég írtunk egy posztot - a szomorú barnulás okából -, most nem a növekedésen lesz a hangsúly, hanem azon, ahogy a mi édes kiscicánk gonoszgusztivá vált.

Mint tudjuk, Naoko szám szerint a negyedik macska közös életünkben és lakásunkban. Két elődje sajnos nem érte meg az egy éves kort, de nagyon is előkészítették neki a terepet. Így esett, hogy amikor a hat hetes csöppség a lakásba került, egy kissé szőrborzoló, de azért alapjáraton érdeklődő Kosztya és egy cicák számára tökéletesen kialakított, játékokkal teli lakás várta.

Itt láthatjuk, amint Kosztya elküldi melegebb égtájra Naokót, mert az az ő vécépapír gurigája, és Naoko szerezzen magának. Mint tudjuk, szerzett...

Naoko hamar rá is talált A Madzagra, amely azóta is, töretlenül a legkedvesebb játéka. Akárhol bújkál éppen, ha a madzaggal csapkodni kezdjük az ajtót, azonnal előszalad a hangra egy kis játék reményében.

Szintén kedvelt játékai a mindenféle méretű plüss egerek és patkányok, amiket - ha olyan hangulatban találjuk - még vissza is hoz a kedves gazdának.

De az élet nem csak játékból áll ám! Ott van például a szerelem... A sziámi macskákról azt tartják, hogy kiválasztanak egy személyt az otthonukban, és őérte hatalmas odaadással rajonganak. Így aztán, amíg hazafelé vittük Naokót a kényelmes kis kosarában, hatalmas, gyönyörű kék szemekkel pislogott ki Bálintra, hátha ő lesz az igazi. De aztán itthon kiderül, hogy van nekünk talonban egy még igazibbunk: Kosztya. Így esett, hogy Naoko heteken belül beleszerelmesedett szürke kiscicánkba.

Eleinte még megült a mi ölünkben is. Volt olyan, hogy órákon keresztül szuszogott egy ember kezében. De dorombolni akkor sem igazán dorombolt nekünk, mert az embernek nem jár.

Aztán már trükköznünk kellett, ha meg akartuk szerezni, pláne, ha meg akartuk tartani. Mivel egy ideig Kosztya el tudott bújni előle, olyankor bánatában velünk vigasztalódott.

De aztán ez az idő is elmúlt... És Naoko mostanra hangosan tilakozik, sőt, még fújni sem rest, ha valaki kézbe akarná venni.

Kedvenc helye nemes egyszerűséggel az, ami Kosztya mellett van. Akár a szőnyegen is.

Ha azt valamiért nem foglalhatja el, akkor meghúzódik az ágy, esetleg a kanapé alatt. Néha, ha onnan kirángatjuk, olyan álmos, hogy megmarad pár percig a kezünkben és ott kómázik tovább.

Egyébként Naoko nem tartozik fajtája legügyesebbjei közé. Élénk érdeklődéssel mászik felfelé, de a leugrás néha visszariasztja. De olyan is van, hogy a felugrással sem mer igazán próbálkozni. De azért csak meghódította a ház legmagasabb és legtávolabbi pontjait is - hogy Kosztya után kutasson. És mostanra már egészen jól elközlekedik a mi bonyolult, galériás lakásunkban.

Ő lenne tehát Naoko. Ma egy éves. Reméljük, az idő múlásával még barátságosabb lesz velünk is. Addig meg marad az esztétikai élmény...

Kövesd a Cicanaplót a Facebookon is!                    Megosztás

Ismét hosszú órákon keresztül hírét sem hallottam a macskáknak. Aztán egyszer csak felálltam a géptől, és megláttam őket összekucorodva a fotelen.

Naná, hogy azonnal megsimogattam őket. Kosztya lelkesen dorombolni kezdett, de Naoko nem tudta elviselni, hogy már megint összekoszolom a macskáját...

Kövesd a Cicanaplót a Facebookon is!                    Megosztás

Éppen minden tökéletes és békés volt. A madarak csiripeltek (valahol Új-Zélandon), a nap hétágra sütött (valahol Új-Zélandon), a macskák a szekrény tetején aludtak összebújva órák óta. Fülükben bizonyára a Kispál és Borz Mialatt az ég című száma zümmögött, ha csak nem Naoko dorombolása. Szóval minden szép volt. És a gonosz és érzéketlen gazdák ezt a pillanatot választották arra, hogy teszteljék a macskák takarításhoz fűződő viszonyát. Igen, jól sejti az olvasó, a takarítás alatt porszívózást értünk.

Így esett, hogy felmentem a galériára a porszívóval, és figyelmeztettem a macskákat, hogy ha van kedvük, most még szabadon távozhatnak. De bizonyára kommunikációs zavarok vannak köztünk, mert csak rámpislogtak álmosan, aztán visszahelyezkedtek. No most közmondásos, hogy a szekrény – és ezen a bőrönd – teteje az a pont az a hely, ahol semmilyen módon sem érem el őket. Tehát igazán nem lett volna mód arra, hogy én pakoljam le őket a szekrényről. Hanem beletörődve beindítottam a porszívót.

Hihetetlen, de igaz: a páros tagjai közül Naoko bizonyult bátrabbnak. Rettenetesen megijedt ugyanis, de halált megvető bátorsággal mégis átugrott a galériára – amelyen zúgott ugye a hangos és ijesztő szörny –, és onnan azonnal leiszkolt a földre, át a szomszéd szobába, fel a galériára, be az ágy alá (feltételezett útvonal, hiszen én, aki éppen a szörnyet irányítottam, nem követhettem nyomon a menekülés útját). Kosztya ez alatt rémülten sunnyogott a odafent.

Nem vagyok valami kegyetlen állatkínzó, kikapcsoltam a porszívót, és mondtam Kosztyának, hogy akkor most meneküljön. De megint fellépett a kommunikációs zavar, mert szavaimat úgy értette, hogy „be is fejezetem, aludj csak!”, és boldogan elhelyezkedett, hogy megúszta az egészet. Én már tudtam, hogy hatalmasat tévedett, és visszakapcsoltam a porszívót. Újabb riadalom, Kosztya felpattant, körbe-körbe forgott a szekrény tetején, balra-jobbra tipródott, nem mert átugrani a galériára, és végül halált megvető bátorsággal leugrott a földre. Két és fél méter magasról. Majd odalent eliszkolt a szomszéd szobába, fel a galériára, be az ágy alá (igen, feltételezett útvonal).

Nem kell aggódni, happy endes a történet: Kosztya gond nélkül földet ért, és aztán később le is tudtam fényképezni a két veterán macskát, amint a zaj elülése után, a fotelben összebújva merítenek egymásból erőt. (Kosztya éppen Naoko pofiját nyalogatja.)

Kövesd a Cicanaplót a Facebookon is!                    Megosztás

Történelmi pillanat: Naoko 5 percig tűrte zokszó nélkül, békés szuszogással, hogy kézben tartsák és két irányból is simogassák. Biztos fronthatás.

A macskák az elmúlt hetekben sikeresen átálltak a fordított életmódra: napközben a cukin alvás művészetét gyakorolják, este és éjszaka pedig a sok felgyülemlett energiát vezetik le őrült rohangászással.

Többnyire egymást kergetik, de olyan is volt már, hogy Kosztyára rájött éjfél körül a jól ismert, éjszakai macska-őrület, és felborzolt szőrrel rohangált fel-le a galérián és a szobában. Naoko eközben behúzott farokkal, lapulva figyelte, és úgy tűnt, hogy kifejezetten aggasztja az a gondolat, hogy Kosztya esetleg a fejére találna ugrani kieresztett karmokkal.

Máskor Kosztya feküdt békésen az ágyon, még a simogatást is lelkes dorombolással fogadta. Naoko ennek hallatán fent termett a galérián, és nekiugrott Kosztyának. Ő meglepetten próbálta némi nyalogatásal elbagatelizálni az ügyet, de nem járt sikerrel: egy kiadós verekedés lett a végeredmény.

Íme viszont a cukin alvós verseny mai napi, egyértelmű győztese:

Második helyezett - azoknak, akiknek hiányzott Kosztya (is):

Kövesd a Cicanaplót a Facebookon is!                    Megosztás

A macskák készülnek arra az eshetőségre, hogy ha kiraknánk őket - vagy önszántukból megszöknének -, és hajléktalanná válnának. Ezért a pihe-puha párnák mellett szoktatják magukat ahhoz is, hogy milyen lesz kartonpapíron, kartondobozon aludni.

A nemrég vásárolt magnó doboza nagy tiszteletnek örvend. Többféle alkatrésze is van, amelyeket a jobbak mind végigpróbálgattak. Persze van egy olyan része, ami a legjobb. Mindenkinek ez kell. Ha az egyik beleült, a másik bánatosan figyeli. És amint átmenetileg távozik - mondjuk falatozni -, azonnal elfoglalja a helyét. Nagyon jó dobozka: lehet benne játszani is, de a legjobb az az egészben, hogy éppen egy macskányi, tehát egészen kényelmesen össze lehet benne gömbölyödni.

Naoko egy darabig azt hitte, hogy a hely automatikusan megvédi őt a világ, akarom mondani a gazdák zaklatásától. Ő oda leheveredik, és semmi rossz nem érheti. Azóta beletörődött, hogy akkor is meg lehet őt simogatni, ha ott van.

De arra azért felhívnám a figyelmet, hogy a mancsa milyen pontosan illyeszkedik a doboz egyik kiszögellésébe. Ilyen a tökéletes ágy.

Amióta kiderült, hogy milyen gyávák, egyre kevésbé féltjük a macskákat attól, hogy megérezzék a szabadság illatát. Ezért Kosztya ma megszemlélhette az ablakból a zuhogó esőt. Nem köteleztem erre, magától üldögélt ott, és figyelte a vizes világot. De azért hátrébb húzódott, nehogy víz érje a bundáját. Naoko eközben meghúzódott valahol.

De ahogy elállt az eső, mindkét macska előkeveredett, és egyre bátrabban kezdtek kibámulni az ablakon. Még a határaikat is feszegetni kezdték...

Szabadság-illat

Nahát, odakint is van élet?

De mi az az ablak?

Szívesen leugranék, de akkor vizes lenne a tappancsom.

Te még ide is követsz azzal a géppel?

Jól van, akkor maradok.

Rendkívüli pillanat érkezett el a macsekok életében: elfogyott az utolsó tíz kilós gyerekmacska-táp, úgyhogy a mai naptól ünnepélyesen felnőttnek nyilváníttattak mind a ketten, és már egytől tíz éves korig, ivartalanított cicáknak való tápot esznek. Az átállás nem ment könnyen – de nem a macskák miatt. Úgy esett ugyanis, hogy ma reggelre, sőt, már tegnap éjszakára elfogyott a táljukból az utolsó adag gyerektáp, de a csomagszállítót csak reggel tízre vártuk. Ennek örömére Kosztya újra felfedezte a kora reggeli hálószobaajtó-kaparás minden örömét, aztán reggel, látva, hogy még mindig nem került kaja a tányérjába, bevetette a legkétségbeesetteb nyávogását. (Eközben Naoko úri nyugalommal üldögélt a lépcső felső fokán, legfeljebb megvető pillantásokat vetett az érzelmeit kordában tartani nem tudó Kosztyára – ennek ellenére végül vagy kétszer annyit falt fel a kajából, mint Kosztya.)

Aztán tíz előtt pár perccel megjött a táp, bár eddigre Kosztya már szomorúan letett a dologról. Rendeltünk egy 13 literes táptartó vödröt is, de sajnos nem végeztünk komoly számításokat előtte: kiderült, hogy ebbe a 10 kilós táp fele fér csak el... Na mindegy. Megkapták a nagyobb szemű tápot, és kisebb meglepetésemre abszolút semmi bajuk nem volt vele, lelkesen és jóízűen befalták a szokásos mennyiséget, szerintem fel se tűnt nekik, hogy nem ugyanazt eszik, amit eddig.

És ha az ember ilyen bazi sok pénzért vásárol kaját meg vödröt, akkor (ott, ahonnan mi rendelünk) ajándékot is választhat, úgyhogy kértem plüssegereket nekik. Ugyanis szerintük a felnőtt macska már nem játszik, mert az méltóságán aluli (az utóbbi egy-két hónapban egyedül egy nyakba akasztható sajtós pass bírta őket akármilyen minimális szintű játékra), szerintem viszont a macska, amelyik nem játszik, hülye. És mivel én nyomogatom a gombokat a gépen, továbbá a pénztárca is nálam van, mégis játékot kaptak, azzal felkiáltással, hogy „márpedig játszani fogtok, gyökerek, és kész”. És milyen igazam lett! Naoko ugyanis immár majdnem egy órája megállás nélkül az egyik kisegérrel játszik – Kosztya meg figyeli, mert marhára érdekli, de óvodás színvonalú dolognak tartaná, ha elvenne egy játékot a kisebbtől. Én meg egyelőre csak egy egeret adtam át nekik a négyből, hátha így később unják meg.

Naoko persze bevitte az egeret a saját felségterületének tartott fürdőszobába, ahogy a kedvenc gatyamadzagja sem tölthet el a fürdőn kívül tíznél több percet. Kosztya pedig bevonult, és lefeküdt a vécé mögé, hogy unalmat tettetve bámulja a játékot.

Aztán a beavatkozásom révén a harc arcvonala átkerült a szobába, ahol rengeteg olyan búvóhely volt, ami mögött Kosztya elálldigálhatott (vagy üldögélhetett) anélkül, hogy gyanúba keveredett volna, hogy netán őt is érdekelné valami ostoba játék.

Kövesd a Cicanaplót a Facebookon is!                    Megosztás