Említettem már, hogy mi a macskáinktól a könyvek iránti feltétlen rajongást várjuk el. Mondhatni, ez afféle beugró, amelyet a macskának teljesítenie kell, ha teljes jogú tagjává akar válni a családnak. Kosztya például annak idején még a macskaszittert is kitúrta a könyv elől, hogy ő élvezhesse az irodalmat - mert ekkora entellektüel. Aztán ott volt Nyina, aki néhány nálunk töltött hete alatt bizonyította, hogy érti és élvezi a verseket. Szóval joggal remélhettük, hogy Naoko e tekintetben nem fog rosszul teljesíteni, de azért kicsit várnunk kellett a perdöntő bizonyítékra.

A "könyvfaló" melléknevet Naoko már régen kiérdemelte, ugyanis nagy szeretettel harapdálta meg az olvasott könyveinket. Főleg a puhafedelű köteteink sínylették meg Naoko érkezését, ezeken ugyanis néha a fedelet és teljes lapokat átszaggató harapásnyomok találhatók. Jó kérdés, hogy ez értékítéletnek nevezhető-e, Naoko azért rágja-e a könyvet, mert az bizony nem nagyon érdemes forgatásra - erre is volt már példa, nem egyszer.

Most azonban Naoko felvonult mellém a galériára, ahol az ágyon olvasgattam, és egy hirtelen ötlettől vezérelve egészen békés szándékkal rátelepedett a könyvemre. Ott aztán néhány centi távolságról nézett velem farkasszemet, nem tágított akkor sem, amikor lementem a fényképezőgépért, és visszatértem.

Egyáltalán nem értette, hogy mire gondolok, amikor finoman jeleztem, hogy nem látom a mancsától a szavakat.

És úgy döntött, ő most már végleg maradni fog itt.

Én pedig örültem, hogy mégsem menthetetlenül buta - habár azt még nem tudja, hogy melyik irányból kell olvasni a könyveket.