Ezeknél elkényeztetettebb, finnyásabb és válogatósabb macskák a földön nincsenek, komolyan mondom. Tegnapelőtt ugyanis disznót áldoztunk a változatosság oltárán (magyarul a csirkemell helyett sertést vettünk a pörkölthöz), és – oké, lehet, hogy mi is finnyásak vagyunk valamicskét – hosszas munkával levagdostam a lapocka fehér, ún. mócsingos részeit. És mivel áldott jó szívem van, és az életem mással sem telik, mint hogy a macskák testi-lelki kedvében járjak, ezeket szépen kifőztem nekik vízben (tudniillik a féreglárvák miatt nem szabad nekik nyers húst adni – az állatorvos tanácsai című rovatunkat hallották). Meglehetősen szép adag lett, azt meg kell hagyni. Úgyhogy tegnap mindkét kis kártevő egy-egy szépen púpozott tál főtt malacot kapott reggelire, hogy szívük megteljen ragyogással és a Gerbeaudban érezzék magukat.
Erre mi a válasz? Kosztya ímmel-ámmal elkezdi eszegetni, Naoko meg leszürcsöli róla a zsíros levet, aztán bámul, hogy oké, de hol hagytad a Royal Canint, suttyókám? Idővel ehhez a tevékenységéhez Kosztya is csatlakozott. Áll két tányér hús a szoba közepén, a két idióta macska meg épp hogy csak rá nem csinál mélységes érdektelenségében. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy kirakom őket az utcára, hogy vadásszanak a jövőben patkányra a csatornákban, mint minden valamirevaló macska, és befogaduk helyettük két kedves kis menhelylakót vagy utcakölyköt, akik hálájuk jeléül sebesre horzsolnák a bokánkat a nagy és két hétig tartó dörgölőzés közben, ha kilónyi valódi húst kapnának reggelire a domesztikálóiktól.
Ehelyett inkább a macskákra amúgy tudvalevőleg hatástalan „eszi, nem eszi: nem kap mást”-taktikát választottam, szigorúan kiadva az ukázt Linának is. Minden városi macskára szégyent hoz ez a kettő, hogy a száraztáp reményében nem kell nekik a vadhús. E ponton derült ki, hogy az elkényeztetettség egyet jelent a maximális jóltápláltsággal is, ugyanis egész nap nem ettek szinte semmit, azonban ez a lehető legkevésbé sem zavarta őket: egyetlen nyávogás nem sok, annyi sem jött ki belőlük, nem ültek a konyhaajtóba, nem kunyeráltak még vacsora közben sem, egyszóval az elmúlt hónapokban annyit zabáltak, hogy kaja nélkül is jól lennének lakva vagy két hétig. Aztán ha újra felmászik valamelyik lángész a karnisra, majd leszakad az egész a méteres valaguk alatt.
Mindenesetre Linával összeültünk, és tanácskozásba fogtunk, hogy a fentieken kívül mi lehet még a magyarázat, míg le nem esett, hogy alighanem a disznóval van a baj – az ugyanis abszolút nem kóser. Fejünk fölött villanykörte gyulladt: a macskák akciójának kizárólag vallási oka lehet, s mint jó kis zsidók, megtagadják a sertésfogyasztást. Erre egyébként bizonyítékunk is van:
A fenti képen Naoko azt nézi, hogy vajon hol hiányzik Kosztya pajesza. A biztonság kedvéért – lásd alul – ellenőrzi, hogy nem maradt-e esetleg a kipában.
Úgyhogy, mivel mi megértő népek vagyunk, a jövőben nem kényszerítjük őket hitbéli meggyőződésükkel szemben álló táplálék elfogyasztására (már persze azután, hogy a jelenlegi elfogyott), továbbá kikóseroltatjuk etetés előtt a Royal Caninjüket. Mondanám, hogy péntek napszállta után nekik sem kell dolgozniuk, de az a helyzet, hogy a „dolgozni” szó jelentését egy három hetes szuperintenzív kurzuson sem lehetne megértetni velük, így ez a veszély nem is fenyegeti őket.
Kövesd a Cicanaplót a Facebookon is! Megosztás