Itt az ideje, hogy újabb beszámolót tartsunk a macskáink étkezési szokásairól – mert az ízlésük és az étvágyuk is hónapról-hónapra változik. Kosztya régebben elég válogatós volt, és néha úgy kellett beleimádkozni a kaját. Most viszont rendszeresen nyávog az adagjáért, és eszik is szépen. Jelenleg éppen Naoko az, aki kéreti magát, néha egy-egy szem szárazkajával kell odacsalogatni a tányérhoz, mert az, hogy egyszerűen csak enni kezdjen, derogál neki. Persze, mivel Kosztya is kinőtte ezt a szakaszát, nem aggódunk, és Naoko például sosem kap tejszínt vagy majonézt a szárazkajára kedvcsinálónak – amit Kosztyánál alkalmaztunk egy időben. Hiába, a „kisebb gyerek” átka…
Persze mindez csak az alapkajára vonatkozik, amit egyelőre nem tudunk állandóan előttük tartani, hanem időnként odaadunk nekik. Ennek oka az, hogy Kosztya a 4-12 hónaposoknak való, Naoko pedig az 1-4 hónaposoknak való Royal Canint kapja. Ugyan tanítva vannak arra, hogy mindenki csak a saját tányérjával foglalkozzon – orvosi rendelvény szerint orrpöcögtetés, siccegés vagy fújolás a módszer –, és arra már jobbára rájöttek, hogy előttünk nem szabad rosszalkodni, azért ha azt hiszik, hogy nem látjuk őket, akkor garantáltan mindkettőnek a másik kajája kell. (Kosztya pontosan tudja, hogy rosszalkodik ilyenkor: lassan oldalog a kicsi tányérja felé, néha oldalra sandít, hogy látja-e valaki, és az első siccre ijedten elrohan.) Ez a szenvedés egyébként nem tart már sokáig: Naoko mindjárt négy hónapos lesz, és átállunk az egyforma kajára.
Ezen az alapon – amit napjában többször is kapnak, nem előre meghatározott időpontban, hanem reggel mindig, lefekvés előtt mindig, mielőtt elmennénk hosszabb időre, és amikor hazajövünk, mindig, a kettő között pedig akkor, ha nagy a kuncsorgás – kívül jön mindaz, ami még csurran-cseppen a cicáknak. A fő kedvcsináló az számukra, ha mi esszük az ételt. Nagyon ritka az, hogy valami, ami láthatólag a mi kajánk, nekik ne jönne be. Ebben Kosztya élen jár – ki ne emlékezne a legendás karfiolfaló macskára? –, és Naoko, aki kezdetben az úrihölgyet játszotta, és csak a Royal Canint ette meg, egészen hamar eltanulta tőle ezt a módit.
Így aztán alap, hogy mi bármit eszünk, odasereglenek, és bámulnak – Kosztya még hangosan dorombol is – abban a reményben, hogy kapnak valamit. (Ez egyébként régóta foglalkoztat minket: a kedves olvasók cicái is dorombolnak a kaja reményében? A szakirodalom nem ír ilyesmiről, pedig Kosztyánál igencsak evidens.) Az a valami pedig bármi lehet. A sajthéj közkedvelt csemege, a főzés közben levágott hús is mindig az övék (persze csak azután, hogy megfőztük). A különböző módokon elkészített krumplinak, sütőtöknek is nagy sikere volt eddig mindig. A főtt tojásért mindketten rajonganak, ha tehetnék, kiennék a kezünkből. Újabban rendszerré vált, hogy a reggeli joghurtom tetejéről lenyalogatják a felrázáskor rákerült joghurtot. Biztos igen jó lesz az emésztésük a napi bifidus effensis beviteltől…
Egyszer hozzájutottak némi megfőzött spagettihez, ami igen kiváló ehető játéknak bizonyult: fellógattuk, elkapták, játszottak vele, majd megették. Valamelyik nap pedig Kosztya előrángatott pár mézeskalácsot, és azt nyalogatta nagy átéléssel. Kaptak hát egy-egy kis darabkát, amit Naoko egészen addig játéknak nézett, amíg észre nem vette, hogy Kosztya lelkesen eszi. Utána ő is megkóstolta, és roppant elégedett volt vele. Érdekes módon a reszelt répa inkább Naokónak jött be – Kosztya csak ímmel-ámmal ette, szerintem csakis mellé adott májkrém miatt.
Általában Kosztya sokkal gyorsabban befal mindent, és aztán azonnal meg szeretné nézni, hogy Naoko hol tart. Úgy tűnik, ez a barátság határa Kosztyánál, ugyanis amíg Naoko bármikor odamehet hozzá, és elkezdheti enni a Royal Caninjét, addig Kosztya felháborodva morog a sajthéjért vagy más extra ételekért, és akár Naoko szájából is kienné (abszolút szó szerint - láttunk már ilyet) a jobb falatokat. Naoko pedig egyelőre nem védi az ételét. Idővel talán másképp lesz a dolog, hiszen Koszztya ízlése és viselkedése is változott az idők során. Addig is védjük mi Naoko helyett az érdekeit.
