Éppen minden tökéletes és békés volt. A madarak csiripeltek (valahol Új-Zélandon), a nap hétágra sütött (valahol Új-Zélandon), a macskák a szekrény tetején aludtak összebújva órák óta. Fülükben bizonyára a Kispál és Borz Mialatt az ég című száma zümmögött, ha csak nem Naoko dorombolása. Szóval minden szép volt. És a gonosz és érzéketlen gazdák ezt a pillanatot választották arra, hogy teszteljék a macskák takarításhoz fűződő viszonyát. Igen, jól sejti az olvasó, a takarítás alatt porszívózást értünk.
Így esett, hogy felmentem a galériára a porszívóval, és figyelmeztettem a macskákat, hogy ha van kedvük, most még szabadon távozhatnak. De bizonyára kommunikációs zavarok vannak köztünk, mert csak rámpislogtak álmosan, aztán visszahelyezkedtek. No most közmondásos, hogy a szekrény – és ezen a bőrönd – teteje az a pont az a hely, ahol semmilyen módon sem érem el őket. Tehát igazán nem lett volna mód arra, hogy én pakoljam le őket a szekrényről. Hanem beletörődve beindítottam a porszívót.
Hihetetlen, de igaz: a páros tagjai közül Naoko bizonyult bátrabbnak. Rettenetesen megijedt ugyanis, de halált megvető bátorsággal mégis átugrott a galériára – amelyen zúgott ugye a hangos és ijesztő szörny –, és onnan azonnal leiszkolt a földre, át a szomszéd szobába, fel a galériára, be az ágy alá (feltételezett útvonal, hiszen én, aki éppen a szörnyet irányítottam, nem követhettem nyomon a menekülés útját). Kosztya ez alatt rémülten sunnyogott a odafent.
Nem vagyok valami kegyetlen állatkínzó, kikapcsoltam a porszívót, és mondtam Kosztyának, hogy akkor most meneküljön. De megint fellépett a kommunikációs zavar, mert szavaimat úgy értette, hogy „be is fejezetem, aludj csak!”, és boldogan elhelyezkedett, hogy megúszta az egészet. Én már tudtam, hogy hatalmasat tévedett, és visszakapcsoltam a porszívót. Újabb riadalom, Kosztya felpattant, körbe-körbe forgott a szekrény tetején, balra-jobbra tipródott, nem mert átugrani a galériára, és végül halált megvető bátorsággal leugrott a földre. Két és fél méter magasról. Majd odalent eliszkolt a szomszéd szobába, fel a galériára, be az ágy alá (igen, feltételezett útvonal).
Nem kell aggódni, happy endes a történet: Kosztya gond nélkül földet ért, és aztán később le is tudtam fényképezni a két veterán macskát, amint a zaj elülése után, a fotelben összebújva merítenek egymásból erőt. (Kosztya éppen Naoko pofiját nyalogatja.)