Néha az embernek leküzdhetetlen vágya támad, hogy előhúzzon egy macskát, és megszorongassa. Szerintem mindenki így van ezzel, csak páran még maguknak sem merik bevallani. Nos, akinek van a háztartásában legalább egy előhúzható macska, az nem fél őszintének lenni magához, és beismeri: néha kell egy puha kis izé. Még melegben is.

Persze Kosztya agyafurt macska ám, ezért találta meg a szekrény tetejét, ahol senki el nem érheti őt. Aztán Naoko mégis megnőtt annyira, hogy elérje, de minket akkor is le tud rázni őkelme azzal, ha ott cukiskodik. Máskor viszont kegyeskedik elérhető távolságba ülni - ahogy ezt tette ma is. Így amikor eszembe jutott, hogy "vajon hol bujkálnak az én kicsi cicáim?", hamar ráakadtam a szürke cirmosra.

Kosztya édesdeden aludt az ablakba áthelyezett karácsonyi ajándékán.

Törődésemet kifejezetten jól fogadta - néha azért van ilyen is... -, és dorombolni, majd cukin nyújtózkodni kezdett:

Így aztán én lelkesen simogattam tovább az egyre hangosabban dörmögő és egyre cukibb testhelyzeteket felvevő Koszyát, és minden szép volt.

Ezek azok a pillanatok, amikből Naoko egyszerűen nem maradhat ki. Lehet, hogy eddig a fürdőszobában játszott, de ha egyszer Kosztya dorombol, akkor neki mellette a helye, és pont. Ezért egy pillanattal később jött és megzavarta idillünket. Amióta gond nélkül fel és le ugrál az ablakba, azóta semmi sem állhatja útját, ha Kosztya-hiánya van. Most is itt termett, a dörmögő fajtárs nyakába ugrott, és alaposan átrandezte az ülésrendet.

Közben felfedezte, hogy én hozzá mertem érni Kosztyához, aki ennek következtében koszos lett! Ráadásul olyan, számára nehezen letisztíthaót helyeken is, mint a füle mögötti terület (legyünk megértőek: ezt egy ember se tudja könnyen tisztítani...). Így hát Naoko a tettek mezejére lépett:

Közben sajnos ő is összekoszolódott - ne tessék tám mutogatni, nem én vagyok a ludas! Habár nyilván megsimogattam, ha már ott volt. Ezért kénytelen volt egy kis figyelmet fordítani saját külsjére is. Kosztya mindezt átaludta, szerintem azt se vette volna észre, ha nyakonöntöm egy vödör sárral...

Ezek után mérhetetlenül nagy gonoszság lett volna tovább macerálni a két, immáron tökéletes külsejű macskát. Nem is tettem, hanem visszatértem a munka mellé, ők meg aludhattak kettesben tovább.