Felénk a helyzet változatlan: Naoko legjobb barátja Kosztya, Kosztya meg éppen annyi összebújásra és melegségre vágyik, amennyit Naokótól megkaphat - esetleg kicsit kevesebbre. Ebből egyenesen következik, hogy a két macska az emberek útját csak véletlenségből keresztezi néha-néha. Naoko nyávogva tiltakozik minden kézbevétel ellen. Ha a földön kell elviselnie a simogatás szörnyű csapásait, óvatosan próbál elhátrálni. Kosztya kicsit jobban tűri a személyes kontaktust a gazdákkal, de magától soha nem kezdeményezne ilyesmit, legfeljebb nem rúg azonnal hasba, ha felveszi az ember.

Gyakran alszanak ugyan egymástól külön is, de azért Naoko, ha csak lehet, bepróbálkozik egy kis összebujással. Valószínűleg több törődést igényelne, mint Kosztya, csak senki mástól nem kell neki a simogatás meg az egymás mellett ülés. Így esett, hogy a minap is, miután Kosztya behajtogatta magát a cica-szállító dobozba, Naoko utánavetette magát. Arra a kérdésre, hogy Kosztya csak azért maradt-e, mert annyira beszorította a dobozba a rajta fekvő, 3 kiló körüli csöppség, hogy egyszerűen nem tudott kivergődni, vagy tényleg együtt akart ülni, sosem kapunk választ.

De azt megfigyelhettük, ahogy Naoko finoman, figyelemztetően Kosztya mancsára tette a sajátját. Mintha ezt mondaná: "Mosolyogj, drágám, fényképeznek!"

Íme egy közelebbi kép a bizonyos mancsokról.

És aztán mosolyogtak. Vagy legalábbis távolba révedő tekintettel hagyták magukat lefényképezni.