Akik rendszeresen követik életünket a macskákkal, azok tudják, hogy Naoko másfél hete meghódította a legnagyobb magasságokat, és Kosztya után vetette magát a szekrény tetejére. Ezzel az eredményével csak azért van baj, mert Kosztya azt a helyet arra használta, hogy kiélvezze a magány óráit, és kicsit megszabaduljon az állandóan rajta lógó kicsitől. Hát, ennek vége lett. Érthető tehát, hogy Kosztyának új helyet kellett találnia.

Ma, ha nagyobbik cicánk szeretne elmélyülni, és gondolkozni az élet doglairól, vagy csak egyedül aludna kicsit, akkor az ablakba menekül. Abba az ablakba, ahová nem vezet út a fotel háttámláján keresztül, hanem embertelen magasságokat – valamivel több mint egy métert! – kell megugrania a hős macskának, ha ott akar lebzselni. Ott szokott nézelődni, felbukkanó muslicákra nyávogni vérszomjasan és jókat szundikálni. Még a bárányszőr fekhelyet is megkapta, hogy mégse kelljen a hideg falapon feküdnie – meg mert amióta nem fűtünk, a macskák nem ülnek annyira szívesen a radiátor előtt.

Naoko ettől a helyzettől teljesen ki van borulva. Ő maga, aki ha alaposan kinyújtózik, csaknem eléri az említett magasságot, sajnos képtelen feljutni az ablakba. A helyzet viszont megőrjíti. Ezt úgy tessék elképzelni, hogy az áratlan gazda ül az asztalnál, és mondjuk eszik. Kosztya ül az ablakban, és két lábra állva magyarázza a kis szárnyasoknak, hogy csak kerüljenek a közelébe, azonnal miszlikbe aprítja őket (vagyis inkább nanomiszlikbe, mert már így is miszliknyiek szegénykék), Naoko meg járkál a gazda és az ablak között, és ordítva nyávog. Néha megpróbál felmászni a szekrény rácsozatán, de sohasem jut a fényképen látható magasságnál feljebb, hanem onnan visszaesik.

Ennek a kiakadásnak legelkeserítőbb része a hajnal: mostanában menetrendszerű ugyanis, hogy reggel hat körüli kezdéssel, legalább egy órán keresztül idegborzoló, rekordhangosságú Naoko-nyávogás szórakoztat bennünket – szinte bizonyosan azért, mert Kosztya ez idő alatt az ablakban tartózkodik, szükségszerűen Naoko nélkül. (Ezt onnan tudjuk, hogy – hála a jó égnek – Naoko kifejlesztett egy külön ilyen alkalmakra tartogatott nyávogásfajtát, eszem a kis szívét.)

Mivel korábban feltettük néhányszor, egy picit el van kényeztetve, ez tény. De most már nem engedünk, akárhogy sír-rí is. Tanulja meg ezt is, mint a galérián való ugrálást. Ha néhanapján mégis felkerül oda - vagy mert felteszik, vagy mert elfelejti, hogy ő erre képtelen, és kétségbeesésében felugrik -, akkor órákon át nem jön le, hiszen csak a jó ég tudja, hogy mikor lesz újra alkalma feljutni oda. Mi azért szurkolunk, hogy tanulja meg az újabb halálugrást, mert kicsit zavaró ez a sok nyávogás...