Új, vagyis inkább reneszánszát élő divat nálunk a társasjáték, különösen azok után, hogy nemrégiben mindenféle ünnepekre hivatkozva bővítettük is a készletet. Igen macska-barát mindegyik, mert sok lapból áll, vagy helyes kis apró, csörgő-zörgő hozzávalók vannak benne, és főként imádják a cicák az összes olyan játékot, amelyikhez tartozik dobókocka - legalább kettő, és illik őket jó hangosan dobálni!

Korábban készítettünk már egy videót Naoko első játék-bámulós élményeiről, és ott is látható, hogy milyen koncentrált figyelemmel tudja ő bámulni azt, ha kirakjuk a táblát, lapokat. Ez azóta csak fokozódott. Tulajdonképpen Naoko eljutott arra a szintre,  hogy végtelen önuralommal ellenáll a vágynak, hogy azonnal a jól kinéző, jó hangon kopogó tárgyak után kapjon - mert azért siccegés és elzavarás járna -, cserébe viszont egész játékidő alatt az ölemben gubbaszt, és feszült figyelemmel követi mesterkedésünket.

Kosztya hozzáállása változó: van, hogy fel se jön a galériára a játék kedvéért, máskor háttal a táblának alszik egész idő alatt - ő biztos így akar ellenállni a vágynak, hogy megzavarja a játékot. Egyszer ugyanis, amikor éppen kirakatam a Riziko kezdőképét, Kosztya a fotelből lazán felnyúlt az asztalra, elkapta Moszkvát, és magához rántotta. Visszaszereztem tőle az értékes orosz várost, ő pedig sértetten megfordult, és többet felénk se nézett...