A kedves kis Naoko minden meggyőződésével és csöppnyi, ám annál egocentrikusabb agyával úgy hiszi, hogy az egész világ természetszerűen ő körülötte forog, és ha ebben a rendeltetésszerű működésben valami zavar állna be, akkor szolgák hadának kell lesni még nem csak nem is a kívánságait, hanem kimondatlan fájdalmait. Ma reggel 7 óra körül például épp senki nem foglalkozott Őmacskaságával, ideértve Kosztyát is. Úgyhogy Naoko fogta magát, és torkaszakadtából üvölteni kezdett, de egészen irreális módon, mintegy hatvan percen keresztül, megállás és halkulás nélkül, azzal a kitartással, ami más hajnalokon is jellemzi és segíti őt az ajtó kaparásában, elképzelhetetlenül hangosan, egyre hangosabban, és minden létező hangszínét bevetve. Azaz nem: csak az idegtépő hangszíneket bevetve, a többit persze megtartja arra a heti két-három percre, amíg épp nem méltatlankodik valamin.
Érthető módon minderről semmilyen felvétel nem készült, hangfelvétel sem, már csak azért sem, mert nem lett volna publikus az időnként fel-felhangzó káromkodás-ömleny. Álljon itt inkább néhány fotó Naoko ideköltözésének másod-harmadnapjáról, amikor még egy tüneményes kiscica volt, egy normális pályán forgó világban, aranytrónusok és szolgasereg nélkül.
Ekkoriban Naoko még olyan beszari volt, hogy Dorothy oroszlánja keresztes vitéznek tűnt volna mellette. Ebből kifolyólag már egészen kis vertikális távolságokból sem volt mersze lefelé távozni, egy szék vagy két lépcsőfok már döbbenetes kihívásul szolgált számára. Ott maradni viszont sosem akart a szédítő magasságok tetején, lefelé pedig ugye nem jött, maradt tehát a felfelé menekülés, ahonnan újra nem jött lefelé, tehát még feljebb menekült, és így tovább. Így keveredett el a fenti képen is látható sík képernyős monitor mintegy egy centi vastag tetejére.
Miután körülnézett, észlelte, hogy most aztán zsákutcába került, mert ennél már nincs feljebb, lefelé meg határozottan a mélység vezet. Úgyhogy az alábbi képen már megelőlegezi uralkodói mivoltát, és beszédes ábrázatával nagyjából azt mondja, hogy „te meg mit szórakozol azzal a fényképezőgéppel, mikor nyilvánvaló, hogy engem innen le kellene venni?!”.
Amint az a korábbiakból talán már kiderült, az állat túlélte a veszélyes incidenst.
