Szerintem vagy az van, hogy a macskák szeretnek engem, vagy nem bíznak bennem, és ezért tartanak szigorú megfigyelés alatt. A lényeg, hogy követnek mindenhova. Kivéve az utcára, azt nem engedem meg, mert a kismacskáknak is határokra van szükségük az egészséges fejlődéshez. Ja meg a konyhába se jöhetnek be, mert ott meg mindenféle galádságot akarnak elkövetni. Kosztya tudja is, hogy mit szabad és mit nem, de azért megvárja, amíg rászólok, és csak akkor iszkol el a konyhaajtóból vagy Naoko tálkájától. Ellenben Naokot egyáltalán nem érdeklik az ilyen ostoba szabályok, és csak a fizikai ráhatásból ért, azután pedig elhaló nyávogással adja a világ és az én tudtomra, hogy a kismacskák élete bizony nem fenékig sonka. Szerencsére hamar vígasztalódik, főleg ha Kosztya valahol a közelben van. Különben is, láthatólag Kosztyát tekinti az abszolút példaképnek, mindent akar, amit ő. Például ugyanakkor és ugyanott kell mosakodni is. Ezt le is fotóztam, de sajnálatos módon a kábel, amivel a képeket feltehetném a gépre, nincs nálam, ezért csak elmesélem, mi van a képen. Aztán ha tudom, majd fel is rakom őket. Szóval ezen a képen Kosztya és Naoko a fehér fotelben ülnek, nagyjából azonos pózban, és nyalogatják a lábukat.
Tegnap - teljesen meglepő módon - Naoko az ölemben aludt vagy egy fél órát, ráadásul magától jött oda hozzám. Békésen szendergett, nyújtózkodott és szuszogott, amikor egyszer csak, valahol távol, a szoba másik végében, Kosztya álmában kinyújtotta az egyik lábát és ásított egyet. Erre Naoko tágra nyitotta a szemét, és mint akibe villámként csapott a felismerés, hogy rossz időben rossz helyen van, nyílegyenesen átrohant a szobán, és Kosztyára vetette magát, majd elégedetten dorombolni kezdett. Itt a képen két macskát látunk a kék fotelben, akik nem szépen néznek rám, amiért holmi fotózással zavarom a nyugalmukat.
Kosztyáról pedig kiderült, hogy igen fejlett humorérzékkel rendelkezik. Tegnap odakészítettem a sampont a kád szélére, hogy majd hajat mossak vele. A macskák persze megelőztek, és már rég a kádban voltak, mire én a fürdőszobába értem, de sebaj, ha semmi más, a vízcsobogás kiugrasztja onnan őket. Aztán az történt, hogy hiába nyúlkáltam a kád széle felé a sampont keresve, az nem volt sehol, pedig emlékeztem rá, hogy odatettem. Elindultam hát vizes hajjal a lakásban, hogy felkutassam - Naoko jött utánam és lelkesen nyalogatta a hajamból a földre csöpögő vizet. Kosztya viszont nem jött, ő nem szereti a felesleges köröket, de szereti a kád aljáról kilefetyelni a vizet. Már épp kezdtem kételkedni az ép elmémben, amikor eszembe jutott egy tompa puffanás... és igen, a sampon a felmosóvödörben volt, a kád mellett, és teljesen biztos, hogy nem én tettem oda. Kosztya büszke ábrázattal nézett rám, hogy dicsérjem már meg, amiért olyan ügyes, hogy egy egész sampont egyetlen rúgással így el tudott tüntetni, és ugye milyen vicces volt. Naoko el is határozta, hogy eltanulja ezt tőle, de egyelőre még csak odáig jutott, hogy a májkrémet lelopta az asztalról és focizott vele.
Az alábbi képen az látszana, hogy Naoko azt szeretné, ha az ő szemét is kifesteném, és ezért mind a húsz körmével kapaszkodva két pillanat alatt egészen a nyakamig felmászott a ruhámon.
Végül pedig egy kép Holovácz1-ről, aki a galéria korlátján pihen hanyagul, miután szintén a korláton megkergette a saját farkát, és Holovácz2-ről, aki megfigyeléssel tanul tőle a fehér fotelben ülve.