Hogy ezek az emberek, akikkel meg kell osztani a lakást, nem annyira rossz teremtmények, ezt valószínűleg mind a két macska elismeri. De abban is biztosak, hogy feleannyit se érnek, mint egy tisztességes macskaféle. Ez már akkor eldőlt, amikor Naoko védelmében lehetőséget hagytunk az első közös éjszakán Kosztyának, hogy nálunk aludjon. Részünkről ez nagy önfeláldozás, mert Kosztya fél hétkor kel, és ha ott vagyunk, minket is igyekszik felkelteni. De most nem érdekeltük. Nem aludt velünk, és nem jött reggel se. Nos, azóta ez a mellőzöttség gyakran érzékelhető.

Kosztya mostanság nem ül oly lelkesen az ölünkbe. Persze az is lehet, hogy kicsit megorrolt a sok gonoszság miatt – jelesül, hogy hoztunk ide egy új macskát, őt meg elvittük az állatorvoshoz… Jön, dorombol, nyávog, fel lehet venni, de nem ül meg sokáig. Egyébként hatalmas doromboló-gép, két simítás, és máris zeng tőle a ház. Mellé lehet ülni, és szépen simogatni, akkor nyújtózik, dörmög és elégedettnek tűnik, de ölben legfeljebb öt percet marad meg.

Naoko már inkább megalszik az embernél, bár magától nem szokott jönni, csak ha úgyis álmos és felvesszük, akkor marad meg. Néha játszani is hajlandó velünk, és minden fogát belemélyeszti a kezünkbe. De azért többségében a játékot Kosztyának tartogatja. És nem csak a játékot. Emberként Naokóból eddig jó ha kétszer, fél másodpercre sikerült némi dorombolást kicsikarni. Bezzeg Kosztya! Naoko neki tartogatja a hangversenyeket (főleg a „szopizás” környékére).

Mindkettőre jellemző, hogy bármikor otthagynak csapot-papot (és főleg minket) a másik kedvéért. Együtt aludni, együtt játszani, együtt enni mindig sokkal jobb, mint egy emberrel csinálni valamit. Hiába, amíg nem tanulunk meg nyávogni és dorombolni, továbbá nem nyalogatjuk meg őket, addig csak második helyezettek lehetünk…

Frissítés

Az imént Naokót elvittem oltás ismétlésre. Egyfelől ő útközben bemutatta, hogy ha senki más ismerős nincs a közelben, akkor azért jók az olyan emberek, akiket látott már valaha, és útközben végig, valamint a rendelőben is folyamatosan dörgölőzött a kezemhez.
Másfelől mikor hazaértünk, Kosztya kicsit aggodalmas nyávogással fogadott – tudni kell róla, hogy mindig az ember elé jön, dorombol és nyávog, ha a kabátot akarnánk levenni ahelyett, hogy megsimogatjuk –, de ezúttal nem nekem örült, hanem a kezemben lévő macskahordozó tartalmának. Olyannyira, hogy amikor Naoko boldogan hazaérkezve letelepedett a bújócsőben, hogy aludjon, Kosztya odament hozzá, és elkezdte nyalogatni örömében, hogy megvan.