Kosztya az első pillanattól fogva kimagasló érdeklődést tanúsított Naoko legféltettebb testtájai felé, és erre az alábbi pornográf felvétel a legenyhébb bizonyíték; megesett, hogy szabályosan elkövetett mindent, ami az entyem-pentyemhez szükséges, és amit nem részleteznék – csak maga az aktus maradt el szerencsére, lévén egyikük sem ivarérett még.

Az állatorvos szerint mindez csak valamiféle gyakorlás volt, de azért azt javasolta, a biztonság kedvéért hozzuk előre az ivartalanítást egy-két hónappal (így legalább még az első jelölgetések szagát is megúszhattuk).

A Kosztya ellen hirtelen felindulásból elkövetett merénylet legrosszabb része kétségkívül az volt, hogy szegényke reggel 8-tól kezdve nem kaphatott enni. Ezt eleinte nyávogással és törleszkedéssel fogadta, aztán amikor látta, hogy a szőrösszívű gazdákat a kedvesség nem hatja meg, halálosan elgyengült cicát kezdett játszani, aki csak pislog a játék felé, de már nincs hozzá ereje, hogy rávesse magát. Majd minden előzetes figyelmeztetés nélkül törni-zúzni és rohangászni kezdett, hogy felfogjuk: ő most éhezik. De nem hagytuk magunkat, mert a szabály az szabály. Műtét előtt nem eszünk. Délután négyre elvittük Kosztyát a dokihoz, ötkor pedig már a felébredt, bágyadt és töketlen cicát hozhattuk haza.

Itthon a biztonság kedvéért egy óráig a dobozban hagytuk, nehogy részegen felmásszon mindenhová, aztán lezuhanjon mindenhonnan. Kosztya ezt az egy órát önmaga meg nem hazudtolásával töltötte, azaz mást sem csinált, csak megpróbált kiszabadulni a börtönéből. Mikor kiengedtem, már teljesen éber volt, koordináltan járkált, ugrált és dörgölőzött, valamint a reggel óta tartó koplalás után örömmel falta fel az átlagosnál finomabb ételét is.

Azon pedig senki sem lepődött meg, hogy bár az orvos azt mondta, hogy „ha esetleg nyalogatni kezdené a sebhelyet, tegyünk rá gallért”, Kosztya az első adandó alkalommal nyalogatni kezdte a sebhelyet. Így megkapta a gallért, nagyjából tizenöt sikertelen próbálkozás után (nem akartam ugyanis az utasítás szerint szorosan megkötni kötéllel a nyakán, de semmilyen alternatív, cica-kímélő megoldás nem tartotta a fején a gallért két percnél tovább).

Az önérzetes macsek persze eljátszotta az összes általa látott opera nagyhalál-jelenetét, hátha megszánom, amikor pedig nem szántam meg, maga próbált segíteni a tarthatatlan állapoton, de ezzel csak azt érte el, hogy még háromszor körbetekertem rajta a kötelet; így reménykedhetünk, hogy kitart reggelig. (Az aggodalmaskodók megnyugtatása végett: tud benne enni, inni, dorombolni, azaz az önérzetén kívül mást nem sért a gallér.)

Mikor a galléros macs besétált a szobába, az alvóhelyéről előbújó Naoko sóbálvánnyá dermedt, és olyan arccal bámulta Kosztyát, hogy komolyan azt hittem, bármelyik pillanatban előtörhet belőle a röhögés. (Már magam elé képzeltem a hasát fogó, ujjal mutogatva kacagó Naokót.)

Az opportunista kismacska azonban inkább úgy döntött, kihasználva pillanatnyi erőfölényét, alattomosan átrendezi az erőviszonyokat, és a maga húsz centis és nyolcvan dekás valójában püfölni kezdte a védtelennek látszó Kosztyát. Ezt persze az ex-kandúr se tűrte nagyon sokáig, a harmadik menetben egy-két laza mozdulattal megmutatta a picinek, hogy ha hülyén néz is ki, lacafacázni azért nem lehet vele. (Ha feliratozva lenne a videó, Naoko minden egyes biztos helyre menekülése és újbóli óvatos előbújása alá ki lenne írva, hogy „na mi van, csak ennyit tudsz?”, és csak utána jönne az újabb elbújás.)

De azért jellemzően a viszonyukra, nem mindig ilyen szőrösszívűek. Az alábbi képeken például Naoko megnyalogatja Kosztyát ott, ahol az nem tudja lemosdatni magát. Egészen megható, ahogy ez a két hónapos csöppség gondoskodik a háromszor akkora Kosztyáról. (A képeken maga a nyalogatás sajnos nem látszik, azt kénytelenek lesztek bemondásra elhinni.)