Kosztya tudja, hogy a lakásában élő emberek fontosak, ezért külön figyelmet fordít arra, hogy megvédjen minket mindenfelé előbukkanó, gyanús támadóktól. A legveszélyesebb a papír zsebkendő. Jelentéktelen kis fehér dolognak tűnik, aztán egyszer csak szétnyílik, és nagy fehér lapként beteríti az emberek arcát. Kosztya nagyon haragszik rá, biztos attól fél, hogy megfulladunk. Ha bárhol rátalál egy papír zsebkendőre, azonnal megtámadja, és kíméletlenül apró cafatokra tépi.

Azt is megfigyelte már, hogy a zsebkendők hajlamosak elbújni, hogy lesből támadjanak rá a szegény, védtelen emberekre. Egyik kedvenc búvóhelyük a párnák melletti, alatti terület, ezért Kosztya rendszeresen felvonul az ágyra, szétdúlja a szépen elrendezett ágyneműt és takarót, hogy megtudja, nincs-e alattuk rejtőzködő zsebkendő – újabban szemfüles vagyok, ezért nem talál semmit…
Ma reggel azonban Kosztya teljesen megőrült. Normális esetben reggeli után felvonul az ágyra, háromszor-négyszer megrugdossa annak a lábát, aki még alszik, majd melléheveredik, és ő is szunyókál még egy kicsit. Ma viszont nem volt hajlandó lefeküdni. Ugrált a fejemen, nyávogott, és hiába fordultam a másik oldalamra, nem nyugodott le. Én, ostoba ember, aki nem látom a fától az erdőt, azt hittem, éhes vagy egyszerűen csak rossz – mentségemre legyen mondva, nagyon álmos voltam közben. De mikor felkeltem, kiderült, hogy igazságtalan vagyok: talált két zsebkendőt a párnám mellett, és ezektől akart megmenteni! (De, mivel engem nem akart összekarmolni, és nem húzódtam félre, hogy helyet adjak neki a harchoz, megzavarodott.)

Ezt a nagy fehér dologgal szembeni gyűlöletet Kosztya kiterjesztette a papírokra is. Az A/4-es lapok majdnem olyan gyanúsak a szemében, mint a zsepik. Az újság bizonyítottan veszélyes, de szerencsére nem kell széttépni, elég kicsit megrágcsálni, és utána már tudja a rendet. Kosztya még a könyveket is mindig alaposan ellenőrzi, nehogy ártó szándékkal közeledjennek az emberekhez – hiszen mi lenne vele nélkülünk. Vagy velünk mi lenne nélküle…?