Kosztyának meggyőződése, hogy a legeslegjobb játékokat elzárjuk tőle, és magunknak tartjuk fenn. Valahol igaza is van, mert a számítógép, a fülhallgató, a lámpák és gépek zsinórjai, valamint a galériák mind ilyenek. Nos, ő felfedezett egy újabb ilyen játékot: a fürdőkádat.
Amikor reggel beléptünk a fürdőszobába, végig a kád oldalát, ülőkéjét és belsejét kicsi fekete lábnyomok tarkították, mintha éjjel valaki, akinek történesen kicsi és mocskos a lába, ott járkált volna egy sort.
Ugyanez a valaki reggel is körbejárta...
Aztán beleült, és kilefetyelte az aljáról a vízet.
Majd erősen megilletődött, mikor észrevette, hogy fotózzuk:
Mikor pedig a csapot kezdte buzerálni, megnyitottuk neki a vizet, hogy lássa, egyébként mire való ez a fehér cucc, amiben ül. Nos, alighanem pont az ilyen menekülésekre találták ki a „hanyatt-homlok” kifejezést: előbb észvesztve nekirohant a kád falának, majd kiugorva a kád melletti felmosóvödörbe zuhant, ahonnan félig a mosdó oldalának vetette magát, majd kirohant a fürdőszobából. Mindezt nagyjából hat tizedmásodperc leforgása alatt.
