Ha az ember elhatározza magát, hogy cicát szerez be, és elmegy kisállat kereskedésben vagy akár csak egy szupermarketben az állat-részlegig, hogy vegyen alomtartó dobozt, ételt, almot, garantáltan belebotlik a játékokba is. Rengeteg igen hasznos dolgot vehetünk aranyáron a házi kedvencnek, mert mindenki tudja, hogy gyerekre és kisállatra szívesen költenek az emberek (és még a reklámban is őket kell mutogatni, de ez nem ide tartozik, amíg Kosztyából híres színész nem lesz…). Kell is ám a játék, mert a macska például kétféle dologgal tölti az idejét: kucorogva alszik valahol (fotel, az ölünk, párna, lépcső egyaránt alkalmas erre) vagy játszik.
Alapvetően elmondhatjuk, hogy a macska bármiből játékot tud magának fabrikálni. A szemetes mellé dobott zsebkendő, konyha padlójára került hagymahéj, virágszirom, levél mind-mind tökéletes szórakozást tud nyújtani egy macskának. Kosztya emellett hatalmas zacskó-vadász is. Korábbi macskáim féltek a zacskó zörgésétől, Kosztya viszont élvezettel ugrál minden földre került reklámszatyorra, és órákig vadászgatja. De igazán kispénzűek számára ott van a legpraktikusabb játékszer, amit minden macskához adnak, mindig mozgásban van, és nem gurul be a számítógépasztal alá: a cica saját farka. Kosztya rendszeresen üldözőbe veszi, valami extrém sport iránti rajongásából kifolyólag olyan helyeken, amelyek messze nem elég szélesek egy körbe-körbe rohangáló cicának. Például egy lépcsőfokon vagy a fotel támlájának tetején – szóval olyan helyen, ahol pottyanás lehet a vége. De ezt cseppet sem bánja.
No, azért nem kell azt hinni, hogy rideg szívvel játék nélkül tartanánk a macskát. Elhatároztuk, hogy csörgős labda nem jár a cicának, mert a macska és a mi időbeosztásunk nem mindig egyezik: Kosztya tündérien szuszog az ölünkben nappal, aminek következtében éjjel éber, játszik, rohangál. Hát, nem akartunk arra ébredni, hogy gurigatja a labdáját. Pedig a cicák szeretik a zajokat. A sütő alól elő lehet csalogatni csattintgatással, mert mindenképp látni akarja, hogy ez meg mi – bár lassan kezdi megtanulni, hogy nincs semmi igazán érdekes dolog a hang mögött –, a körömreszelés hangja is tetszett neki.
Mindenesetre vettünk négy hangot nem adó labdát a cicának. Néha beléjük botlik, és pofozgatja őket, de eléggé el vannak hanyagolva. Hoztunk kiselejtezésre váró pici plüssöket az oviból. Ilyet is lehet kapni jó pénzért, egéralakút, hogy nehogy összezavarodjon a macska. Kosztya kénytelen összezavarodni: kapott egy elefántot, egy csirkét és tehénszerűséget. Véletlenszerűen bevonja őket a játékba, pofozgatja, fut utánuk, rágcsálja őket, és néha a szájában viszi ide-oda a zsákmányt. A kedvenc azonban egy cérnából és alufóliából gyúrt, házi gyártmányú labda, amellyel a gazdák és vendégek játszathatják Kosztyát, aztán, ha belelkesült, egyedül is folytatja az üldözését.
Elég kemény, de bele tudja mélyeszteni a fogait, és ad némi hangot a parketten, amit Kosztya már messziről felismer, azonnal felveszi a támadóállást, és ráront a gazfickóra. Fellógatva ugrál és kapkod utána, elkapja, aztán kegyesen hagyja, hogy újra meglógjon. Ha kellően belelkesült, akkor fellógatás nélkül rugdossa, űzi a labdát. Van egy bújócsöve is, amibe rendszeresen bedobáltuk a játékot: eleinte az oldalán keresztül szeretett volna hozzájutni, de lassan megértette, hogy a csőnek van két lyuka – és több nincs. A labda sorozatgyártását megkezdtük egyébként, mert nagy hiányossága, hogy néha mis se találjuk. Volt már olyan, hogy Kosztya izgatott járkálása nyomán kezdett az egész család kutatni, hogy megtaláljuk a labdát. Meg olyan is, hogy újat gyártottunk – aztán persze meglett a régi, és azóta kettővel is játszhat. Ez a labda dolog örök szerelemnek tűnik. (Aki mozgás közben akarja látni, nézze meg az előző bejegyzés játszós videóját...)
Másfelől Kosztya észrevette, hogy az embereknek is vannak játékai, és igazán nem érti, ezekből miért hagyjuk őt ki. Így játszott már a fényképezőgép zsinórjával, a táskák cipzárjával és madzagjaival, valamint nagyon szemezett a laptop zsinórjával, de önző vagyok: megtartottam magamnak ezt a játékot.
