Konsztantin Gavrilovics Trepljov – röviden Kosztya – élete izgalmasan kezdődött nálunk. Hosszas keresgélés után választottuk ki őt, mert gyönyörű, szürke cirmos, mondhatni whiskas-cica, és kislány. Tervezgettünk, szervezgettünk, mígnem aztán elmentünk a kis pirinyóért autóval, macskaszállító dobozzal, párizsival felszerelkezve. Élőben még sokkal szebb volt, mint a képeken, így aztán elégedetten betettük a dobozba, és elhoztuk magunkkal.
A neve Tatjána, vagy, „parasztosabban” szólva Tánya lett, és kiderült, hogy az utazgatás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé. Szó szerint végignyávogta az utat a város túlsó végéig, a halk, kétségbeesett nyavintásoktól kezdve a hangos, felháborodott kiabálásig (le merem fogadni, hogy sorra vette minden felmenőnket…) mindent bemutatott a repertoárból, és helyenként karmolászott is mindenfelé, amerre ki tudta a mancsát dugni a dobozból. Majd megszakadt a szívünk, a bőrünk meg több helyen is felszakadt, miközben próbáltuk visszatuszkolni a mancsát. Én már attól is féltem, hogy önveszélyessé válik. Szerencsére egyben maradt az út végére is.
Pedig sokat mentünk, mert Kosztya-Tánya élete több szempontból is más volt a kezdetekben: a város másik végéből vadásztunk össze neki egy mostohatestvért, a pici, vörös Szonyát. Szonya incur-fincur volt, tenyérben elférős, nagyon csendes, nagyon bújós. Egyre bújósabb az alatt a másfél nap alatt, amit itt töltött köztünk. Eleinte ivott egy kis tejet, de aztán semmit sem evett, és hányt is. Hamarosan rájöttünk, hogy beteg, és amint lehetett, szaladtunk vele az orvoshoz, de már késő volt: alomból összeszedett légúti fertőzéssel hoztuk haza, ami már napok óta annyira elhatalmasodott rajta, hogy nem is lehetett volna megmenteni…
Ezzel együtt Tánya-Kosztyát is elvittük az orvoshoz, ahol is kiderült róla, hogy fiú. Természetesen macskát vissza nem viszünk, pláne nem egy ennyire gyönyörű és tündéri lényt, ezért kellett új nevet kitalálnunk. Az állatorvos – érzékelvén az orosz nevek iránti vonzalmunkat – az Igort javasolta, de nekünk az nem tetszett, így nagyon hosszas keresgélés után megszületett Kosztya, a helyre kis kandúr. 
