Két kis epizód az életünkből.
Kosztya megunja a lamúrt fent a galérián, és faképnél hagyva Naokót lejön az emberhez. Felkéredzkedik az ölembe, dorombol, mindennemű számítógépezést megakadályoz, és határozottan úgy fest, mint aki elégedett a helyzettel. Marad is egy darabig, hacsak Naoko egy nyávogós hiszti-rohammal el nem csábítja.
Naoko fent alszik a galérián az ágyon. Felmegyek, leülök mellé és megsimogatom. Felkel, kicsit arrébb megy, ahol reményei szerint már nem érem el, és ott újra lefekszik. Igaz, mindezt megpróbálja nyújtózkodásnak és az elmacskásodott tagok átmozgatásának álcázni, de én tudom, hogy nem véletlen a váratlan költözés...
De legalább esztétikai élményt nyújt...
