Naoko a minap szokatlan dolgot művelt. A reggeli etetés után, ahogy máskor is, ugrált, játszott, futkározott Kosztyával és hasonlók. Egyszer bementem a másik szobába úgy egy percre, és mire kijöttem, Naoko hatalmasra felfújt farokkal gubbasztott egész kicsire összehúzódva (macskatartásban nem jártasak kedvéért: ez mindenféle nagyon kellemetlen érzés jele, így pl. a félelemé, az ijedtségé, a megtámadottságé) a csukott konyhaajtó mellett. Amint résnyire kinyílt az ajtó, elképesztő sebességgel berohant a sütő mögé, sőt, mint utóbb kiderült, nem is oda, hanem túl ezen a konyhaszekrény és a fal közé (a sütő mögé többször másztak már macskák jókedvükben is, kiváncsiságból, de annál beljebb még soha).
Ez eleinte nem is zavart minket, hiszen megesik az ilyesmi a macskáknál, de mivel a konyhában hideg van, és nem is láttuk, hogy nincs-e esetleg valami fizikai baja is, idővel szerettük volna előcsalogatni. Lóbáltunk némi ételt a sütő körül - akkor még nem tudva, hogy beljebb mászott -, aztán elővettük a kedvenc játékukat, aminek már a legelső hangjára azonnal körénk gyűlnek máskor mindketten (egy csörgő hangot kiadó, tollas pálcáról van szó). Kosztya az elvártnak megfelőlen örömmel ugrált érte, de hiába, Naoko maradt, ahol volt, rekord idejű csöngetés után is. Ez már aztán tényleg aggasztó volt, úgyhogy végül a konyhaszekrény eltolásával meg a sütő átrendezésével mégiscsak előrángattuk a kicsikét.
Megsimogattuk, megölelgettük, nem is látszott rajta semmi különös, de amikor újra letettük a nappali padlójára, megint felborzolta a farkát. Hogy mi lehetett a baja, arról fogalmunk sincsen, mert Kosztyához azonnal odament és összenyalogatta, ami nem éppen az örök harag meg a félelem jele, Kosztyán kívül más meg nem okozhatta, mert nem változott semmi sehol, még egy új szaggal vagy új látvánnyal sem találkozhatott sehol. Egy ideig még felborzolt farokkal mászkált gyanakvóan, aztán némi újabb simogatás után megnyugodott, és azóta se mutatja semmi jelét hasonlónak.
Lefényképezni nem tudtuk viszont, mert fotózás helyett macskanyugtatásra használtuk a kezünket, megörökítettük viszont későbbi extrém alvópózait, amelyekről a bejegyzés címe sokat elárul :)
A következő képen pedig megfigyelhető, ahogy a hatalmas jeti-talp árnyékot vet az egész macskára:
