A macskák hőérzékelése egész más, mint az embereké: hetven fokra hevült fűtőtestek mellett két centivel képesek órákig heverészni, nem is beszélve a radiátorok alatti területről és egyéb hotspotokról (ha-ha). Épp ezért tartottam a szokásosnál is idiótábbnak a két macskát, amikor már második napja nem voltak hajlandók elmozdulni a lakás legesleghidegebb pontjáról. Kosztya ugyanis háromnaponta váltogatja kedvenc helyeit, legutóbb épp Naoko dobozát szemelte ki pár napra, ha már a kicsi nem nagyon akar vesződni az ilyen zárt helyekre való bemászással a nyaka köré épített sípálya miatt. Amikor pedig ez a doboz elvesztette varázsát Kosztya szemében, kiszemelte magának azt a két párnát az ablakpárkányban, amin ideérkezésekor is örömmel heverészett. Csak éppen akkor nyár volt, most meg farkasordító hideg, ez pedig egy régi bérház, az ablakokat nem a szigetelésükkel neveznék be az ablak-versenyekre, az egyszer biztos.
Mindenesetre Kosztya eldöntötte, hogy ő megtagadja fajtáját, azaz a melegimádó macskákat – avagy fajtájának pusztán az épeszű tagjait –, és ott fogja tölteni napjai jó részét. Naokónak meg voltaképpen tök mindegy, csak ott legyen, ahol Kosztya van, úgyhogy ő is mindig utánamászott a hidegbe. Két nap után viszont megelégeltem ezt az agyalágyult szokást, mert persze a macskák nyilván tudják, mi a jó nekik, azonban Naokót ideérkezése után jó két hétig kezeltük tüsszögés miatt, hiányzik a fenének, hogy még meg is fázzon most. Úgyhogy fogtam a párnákat, és elhelyeztem őket – macskástul – akkurátusan a konvektor előtt, aztán kitettem az útjelzőtáblát a szoba közepére, konvektor felé mutató nyilán az „Épeszű macskáknak”, ablak felé mutató részén pedig az „Azoknak, akiket nem az eszükért szeretünk” feliratot helyezve el.
Az öntörvényű Kosztya persze rövidke helyezkedés után úgy döntött, hogy neki ne mondja meg senki, hol aludjon, és továbbált. Naokóról viszont kiderült, hogy a meleget még Kosztyánál is jobban szereti, és helyben maradt. Mégpedig nem kevés ideig.
Ugyanis a macskák is úgy döntöttek, hogy az ősz már a múlté, így hirtelen látványosan megnőtt az alvásigényük – ezt úgy kell elképzelni, hogy ma, mostanáig – 20:30-ig – konkrétan kétszer max. 45 percig voltak aktívak, és ebbe már beleszámoltam az evést és a vécézést is. Ez a kétszer 45 perc természetesen olyankor aktuális, amikor meg marhára örülnénk, ha inkább aludnának – így például a mi étkezéseink közben (minden erővel a kajaszerzésen dolgozva), vagy abban a húsz percben, amikor kimozdulok otthonról, az asztalon felejtve egy nagyobb darab sajtot (a csomagolását azóta sem találom).
Így hát álljon itt Naoko fél napjának élethű dokumentációja, az egyes képek közé nyugodtan oda lehet képzelni két-három órákat. (Ja, és úgy tűnik, Naokónak jót tesz a sok alvás: ma már kétszer is dorombolt a kezemben. Ezzel utoljára ideköltözésekor próbálkozott, aztán összebarátkozott Kosztyával, és úgy döntött, hogy ilyesmi, mint a dorombolás, marhára nem jár holmi embereknek.)
FRISSÍTÉS: Kosztya kifundálta valahogy, hogy mit írtam (ennyi idő alatt még nem olvashatta), úgyhogy fogta a sajt üres csomagolását, és idehozta megmutatni. Azt hiszem, megetetem szerencsétlen éhező dögöt.
